Beszámoló az
Alapítvány
2014. évben
végzett
munkájáról,
célkitűzéseiről
Tartalom:
I.
Szöveges
Beszámoló a
2014. évről
II.
Pénzmozgások
áttekintése
Készítette:
Sipos
Balázs,
képviselő
I.
Szöveges
Beszámoló a
2014. évről
2014.
évi Beszámoló
közzététele
A
beszámolókkal
kapcsolatos
törvényi
előírások
szerint, a
2013. évben
történteket
tartalmazó
éves szöveges
Beszámolót az
Alapítvány
ezen Weblapján
is
közzétettük.
A Központi
Statisztikai
Hivatal
részére az
előző évek
gyakorlatának
megfelelően a
beszámolási
kötelezettségünknek
megfelelően
eleget tettünk,
továbbá az
Országos
Bírósági
Hivatal
Budapest
részére a
2014. évi
Alapítvány
történéseit
tartalmazó
PK-141 jelű:
az egyszeres
könyvvitelt
vezető
egyéb
szervezetek
beszámolót
Interneten
megküldtük,
továbbá a
Péntek Lajos
Csökkentlátó
Alapítvány
részére az
adófizetők
1%
felajánlásáról
az erre a
célra rendelt
nyomtatványon
beszámoltunk.
Az
Alapítvány
érdemi munkája
nyomán már a
2014. évben is
az előző három
évhez
hasonlóan
a Vakok és
Gyengénlátók
Közép-Magyarországi
Regionális
Egyesületével
együttműködve
ismét
pályázatot
írtunk ki a
csökkentlátó
tanulók
támogatására.
Alapítvány
anyagi
támogatást
nyújtott a
csökkentlátó
gyermekek
tanulását
és életvitelét
segítő
eszközök
beszerzéséhez
a 2014. évi
Pályázat
nyertesei
számára,
továbbá külön
szervezésben
az lehetőséget
biztosított,
hogy az erre
igénytartó
gyermekek
egyházi
gyűjtésből
jó minőségű
használt
ruhához
jussanak.
Az
1%
felajánlásokkal
kapcsolatos
felhívás
A
pályázati
eredményekről
a tájékoztató
leveleinkben
az alábbi
felhívást
tettük közre:
„Jelen
elnyert
pályázatra is
tekintettel a
Péntek Lajos
Csökkentlátó
Gyermekek
Alapítványa
tisztelettel
kéri a pályázó
környezetében
élőket, és a
jó szándékú
ismerősöket,
hogy SZJA 1%-
os
felajánlásukkal,
vagy más
adományukkal
segítsék a
rászorult
gyermekek
támogatását
segítő munkát.
Az alapítvány
számlaszáma: Kereskedelmi
és
Hitelbank
Zrt.
K&H
10200823-22213619-00000000
Az így
befolyt pénz
csaknem teljes
egészében
növeli a
későbbi
pályázatok
finanszírozására
fordítható
összeget, mely
több gyermek
támogatását
teszi
lehetővé.
A most
támogatásra
fordítható
összeg is az
évek alatt
felajánlott
adományoknak
köszönhetően
áll
rendelkezésre.”
Az
adó 1%
részének az
Alapítvány
részére
történő
felajánlása
érdekében
felhívást
tettünk közzé
a VGYKE
honlapján is.
Az
Alapítvány
Támogatóinak
2013.
évi 1%
felajánlása
alapján
66.844,-Ft
plusz
összeg segíti
a gyermekek
támogatását.
K ö sz
ö n e
t
érte!
A
2014. évi
pályázat
kiírása előtti
előkészítő
kuratóriumi
munka
A
támogatók
elérhető
körei
folyamatosan
tájékoztatást
kaptak az
adott
időszakban
végzett
alapítványi
munkáról.
2015.
január
hónapban
a 2014.
évről pénzügyi
kimutatást
elkészítettük.
Az
Alapítvány
könyvelésével
kapcsolatban
az időszaki
feladatokat,
nyomtatványok
benyújtását a
saját
elektronikus
informatikai
rendszerünk
alkalmazásával
Ügyfélkapun
keresztül
elvégeztük.
NAV
és KSH felé
elektronikus
úton küldtük
el az alábbi
nyomtatványokat.
-
május a 2014.
évi 1%
támogatás
folyósításának
igénylése (
NAV )
-
május
Statisztikai
jelentés a KSH
felé
-
május Bevallás
készítése (
NAV )
-
szeptember 1 %
SZJA lehívása
esedékes
A
2014. évi
támogatások
előkészítése,
pályázat
kiírása
Tekintettel
az
említett
pályáztatással
kapcsolatos
több éves
pozitív
tapasztalatokra
a
2014. június
16. napon
tartott
kuratóriumi
ülésen
megfogalmazottak
szerint az
Alapítvány
képviselője
felhatalmazást
kapott a Vakok
és
Gyengénlátók
Közép-Magyarországi
Regionális
Egyesületével,
a továbbiakban
VGYKE-
vel történő
újabb
kapcsolatfelvételre,
- a meglevő
szerződésben
foglaltak
alapján- a
pályáztatás
2014. évben
történő
előkészítésére.
A
VGYKE- vel
határozatlan
időre kötött
szerződés
értelmében
2014. október
01. napon
újabb pályázat
kiírására
került sor - a
kuratórium
felhatalmazása
alapján-, mely
pályázat 2014.
október 30.
napon
záródott.
A
Weblapon és
más újságokban
megjelent
pályázat
szövegéből
kiemelve.
„A Péntek Lajos
Csökkentlátó
Gyermekek
Alapítványa, együttműködve a Vakok és
Gyengénlátók
Közép-Magyarországi
Regionális
Egyesületével,
pályázatot
hirdet
általános,
közép, vagy
felsőfokú
tanulmányaikat
folytató
látássérült
diákok
részére,
tanulmányaik
végzésével
összefüggő
eszközök/
segédeszközök
beszerzésének,
egyéb az
iskolai
tanulmányokhoz
kapcsolódó
kiadások
támogatása
céljából.
A pályázat
keretösszege
650.000,-Ft
amely az
Alapítvány
töke
kamataiból és
az SZJA 1%-os
támogatási
keretéből
kerül
finanszírozásra.
A pályázati
kiírás szerint
21 gyermek
támogatását
terveztük.
Az
Alapítvány
ezen
pályázattal
elsősorban
azon rászoruló
látássérült
gyermekeket
kívánja
támogatni,
akik más
pályázati
lehetőségektől
elesnek, az
adott
körülmények
ellenére jó
tanulmányi
eredményt
tudnak
felmutatni,
társaikkal
együttműködő
magatartást
tanúsítanak.”
A
pályázati
kiírás
szövegében
több más az
értékelést
elősegítő
szempont is
ismertetésre
került.
A
pályázati
kiírást több
fórumon
közzétettük. A
kiírásra az
előző három
évhez
hasonlóan az
Országunk
csaknem minden
részéből
érkeztek
pályázatok.
A 2014. évben
összesen 42
pályázat
érkezett több
szempontra
tekintettel
nagyon
indokolt
kérésekkel.
Támogatások
elbírálásával
kapcsolatos
intézkedések
A
pályázat
zárását
követően 2014.
november 25.
napon ismét
kuratóriumi
ülést
tartottunk,
napirend
szerint a
pályázatok
elbírálását
végeztük.
A pályázók
kivétel nélkül
egészségi
állapotuk
okán, súlyosan
rászorultak,
erősen
csökkentlátó
tanulók, jó
iskolai
eredménnyel
rendelkezők
voltak.
Többféle
speciális
rászorultsági
szempontot
figyelembe
véve a
kuratórium
döntése
alapján 21
Pályázót
részesítettünk
támogatásban.
Egy Pályázót a
szintén
rászorult
testvérére
tekintettel
együttesen
50.000,- Ft
támogatásban
részesítettünk
Ezzel
a kuratóriumi
döntéssel
összesen 23
kérést
támogattunk.
A
támogatottak
között voltak
halmozottan
sérültek,
mozgás plusz
látássérült
gyerekek is.
A pályázati
kiírás
értelmében az
alapítványi
támogatás
utófinanszírozás
keretében
történhetett.
Több esetben
előfordult,
hogy ez
a
körülmény
akadályt
jelentett a
megítélt
támogatás
igénybevételéhez.
Más esetben a
megpályázott
eszköz
beszerzése
jelentett
gondot, ennek
kiváltására
alkalmas
eszköz ára
viszont
meghaladta a
Pályázó anyagi
lehetőségeit a
jelentősebb
önerő
vonatkozásában.
Ezen okok
miatti
visszalépések
következtében,
a kuratórium
döntése
szerinti
alapítványi
támogatást
három esetben
nem tudtuk
átadni.
A
pályázati
kiírás alapján
a huszonegy
nyertes
pályázó
közül,
hárman nem
tudtak eleget
tenni az
említett okok
miatt az
előfinanszírozás
feltételének.
Ez is
megalapozta a
nagyon erős
rászorultságon
túl, a további
plusz két
tanuló
támogatását
biztosító
kuratóriumi
döntést, mely
értelmében
egyenként
30.000,-Ft
összegben
kaptak
támogatást a
több
szempontból is
nagyon
indokolt
kéréseket
benyújtók.
Így
összesen
20
kérést
benyújtó diák
részére
utaltunk a
mellékelt
táblázat
szerinti
támogatást.
A
kiírási
feltéteknek
megfelelően a
támogatási
összegek banki
átutalását
elektronikusan
végeztük.
Megemlíteném,
hogy minden
pályázó
beleértve a
most
támogatásban
nem
részesülteket
is,
e-mail
levelünkben
értesültek
felhívásunkról,
mely az 1%-os
felajánlás
kérésre
vonatkozott. A
Péntek Lajos
Csökkentlátó
Gyermekek
Alapítvány
jelen
Pályázatával
fontos
feladatot
vállalt fel, a
látássérült
gyermekek
iskoláztatásának
részbeni
támogatásával.
Egyéb
kérdések
Péntek
Lajos
úr alapító
többek között
ismételten
kérte a
végrendeletében
foglaltak
pontos
teljesítését a
fontos
Hivatalokhoz
intézett
iratokban
foglaltak
szerint is,
melyet a
kuratórium
részére is
megküldött.
Tájékoztatásunk
szerint
a kuratórium a
jelenleg
érvényes
törvényi
keretek
betartásával
tudja az
Alapító
írásban és
szóban tett
közléseit
figyelembe
venni, a
Bíróság
2011.03.31.
napon kelt
végzésére, a
módosított
Alapító
Okiratra
vonatkozóan,
melynek száma:
16.Pk.61720/1990/32.
Továbbá a
kuratórium
munkája során,
a
2012. év május
31. napon
érvénybelépő,
az
Alapítványok
bejelentésével,
működtetésével,
stb.
kapcsolatos
törvényi-, és
jogszabályi
változásokra
tekintettel
a Fővárosi
Főügyészség
Magánjogi
Osztályán
2012. 03. 06.
napon - a
tájékoztató
megbeszélésen-
készült
Jegyzőkönyvben
foglaltak
szerint
jártunk el a
2014. évben
is.
Az
Alapító
munkáját
nagyra
értékelve
-kisebb
módosítással-
a kuratóriumi
döntéseinkkel
figyelembe
vettük az
Alapító
szándékát a csökkentlátó
gyermekek
támogatását
illetően.
A
kuratórium
jelenleg is
aktív munkát
végző tagjai a
jövőben is
vállalják a
gyermekek
érdekében
végzett
munkájukat,
melynek
végzéséhez az
előző évben
ügyészi
megerősítést
is kaptak.
II.
Pénzmozgások
áttekintése
Az
Alapítvány a
tevékenységéhez
szükséges
pénzügyi
források
bővítéséhez
2014. évben
nem pályázott.
Az
alapítvány
bevételei az
adózók 1%-os
felajánlásából,
közvetlen
adományból,
továbbá az
állampapírokba
fektetett
alapítványi
vagyon
tőkekamatából
és banki
kamatokból
adódott.
A
2014. évben az
adózók 2013.
évi
1%-os
felajánlása
nyomán
66.844,-Ft
érkezett.
Köszönet érte
!
Továbbá
postai feladás
útján az
Alapítvány
számlájára
5.000,-Ft
összeg
átutalás
érkezett.
Bankszámla
betét kamata:
2.805,-Ft,
folyószámlán
levő összeg
kamata:
182,-Ft
Állampapír
kamat:
997.500,-Ft
--------------------
Összesen:
1.000.487,-Ft
Bankköltség:
9.150,-Ft
Működési
költségre:
20.000,
Ft.
Minden más
felmerült
költséget
a kuratórium
tagjai saját
forrásból
finanszíroztak,
ezáltal is
lehetőséget
biztosítva a
látássérült
gyerekek plusz
támogatására.
Pályázati
támogatás
összege 22
tanuló
részére:
672,445-Ft.
ebből a
2013. évről 2
Pályázat
januári
kifizetése:
60.000,-Ft
-----------------
A 2014. évi
Pályázati
támogatásban
részesült 20
tanuló: 612.445,-Ft
összegben.
Az
alapítvány
tőkéjét 3 évre
lekötve 2014.
december
hónapban évi
3,75 %
kamathozam
mellett
Prémium
Kincstárjegyet,
továbbá
1.000.000,-Ft
Kamatozó
Kincstárjegyet
vásároltunk,
ez utóbbi
értékpapír
futamideje egy
év.
A
működési és
egyéb
kiadásokra a
K&H Bank
Zrt. -nél
vezetett
bankszámla év
végi záró
értéke
248.365-Ft,
továbbá
lekötve
betétben
378.653,-Ft
van
elhelyezve.
A
pénzmozgások
további
bemutatása a
Bírósághoz
beadott
beszámolóban
található.
A
Bírói végzés
értelmében: „Az
Alapítvány
céljait
alapvetően az
alapítvány
vagyonának
kamataiból
kell
megvalósítani”
Jelen
beszámolót a
kuratórium
tagjai
aláírásukkal
igazolva
jóváhagyták.
Az irat az
Alapítvány
kezelőjének
irattárában
megtalálható.
Budapest,
2015. május
27.
Sipos Balázs,
képviselő a
kuratórium
megbízásából.
|